Találd meg a neked megfelelő Mesharray tanfolyamot!
Témakör szerintWindows / OS XOktató szerint

Oktatónk: Hadobás Szilárd

Oktatónk: Hadobás Szilárd

Középiskolás koromban találkoztam először a számítógépes grafika világával, Imagine2 programmal, majd Lightwave-vel készítettem képeket, animációkat. Egyik osztálytársammal versenyeztünk, hogy ki készít látványosabb anyagokat, így ösztönözve egymást egyre jobb képek, animációk és effektek készítésére.

Érettségi után az ELTE fizikus és programozó matematikus szakát végeztem el, de közben a grafikát sem hagytam abba, tanulmányaimmal párhuzamosan elvégeztem egy 3ds Max mesterkurzust a Mesharray-nél. Mivel 10 éves korom óta foglalkoztam programozással, érdekelt a szoftver bővítésének, fejlesztésének lehetősége, ezért ugyan itt jelentkeztem egy MaxScript kurzusra is, melyet Sebő László, a Meshtools készítője tartott.

Hivatásos pályafutásom elején a Digital Reality-nek modelleztem, majd egy ausztriai ösztöndíjat követően az Egon és Dönci csapatához csatlakoztam animátorként. Jelenleg a Crytek Hungary animátora vagyok, emellett a Mesharray-nél a 3ds Max mesterkurzus animációs moduljait oktatom. Szakterületem az animáció, riggelés és a scriptelés.


Képzései

3ds Max mesterkurzus
további infó

Demoreel

Nincs Flash lejátszó telepítve. A tartalom megtekintéséhez Adobe Flash Player 9 szükséges.

Get Adobe Flash player

myMESHARRAY



2010.08.18
3ds Max 2011 online fejezet
Megjelent a legújabb 3ds Max verziót bemutató leírás.
2010.08.11
Játékfejlesztői álláslehetőség
A Nemesys Games 3D grafikus / animátor munkatársat keres.
2010.08.09
Autodesk vizsgalehetőség
Az Autodesk új vizsgarendszere nálunk is elérhetővé válik.


MAYA 2011 Online fejezet


NEM TUDOD MELYIK KÉPZÉST VÁLASZD?
KÉRDEZD TANÁCSADÓNKAT!